Gyönyör József: Terhes örökség – A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában
V. A csehszlovák állam felbomlása - 6. A köztársaság összeomlása
212 A CSEHSZLOVÁK ÁLLAM FELBOMLÁSA A csehszlovák kormány, mielőtt még hivatalosan tudomásul vette az egyezmény tartalmát, október 6-án — tehát a Zsolnai Egyezmény megkötésének napján — kinevezte a Hlinka-párt ügyvezető alelnökét, Jozef Tisót Szlovákia ügyeinek miniszterévé. Egyúttal felkérte, hogy tegyen javaslatot további miniszterekre, akik az alkotmányos rendezésig gyakorolnák Szlovákiában a végrehajtó hatalmat. Másnap, október 7-én kinevezte az öttagú szlovák tartományi kormányt, amely egyidejűleg a központi kormány részét képezte, s Szlovákiával kapcsolatos hatáskörét a végleges alkotmányjogi rendezésig erre a kormányra ruházta át. Nem tartotta fontosnak, hogy betartsa az általa mindig hangsúlyozott alkotmányos eljárást Nemcsak a szlovák tartományi kormány kinevezése, az egyes tárcák megosztása, hanem maga a Hlinka-párt vezetőivel kötött egyezség is via facti egészen új államjogi helyzetet teremtett, amely viszont nem állt összhangban az Alkotmánylevél alaprendelkezéseivel 26 1. Az egységes Csehszlovákia végnapjait élte. Az ország dualista, később trialista államalakulattá vált. Ez abban is megnyilvánult, hogy lépten-nyomon az ország új, kötőjeles elnevezését („Česko-Slovenská republika") használták. A csehszlovák nemzetgyűlés 1938. november 22-én elfogadta a Szlovák Tartomány autonómiájáról szóló alkotmánytörvényt, amelyet másnap, november 23-án 299. számmal, szlovák nyelven hirdettek ki a törvénytárban. Ez az alkotmánytörvény csaknem hét egész hét után visszamenő hatállyal legalizálta az alkotmányellenesen kialakult helyzetet. A valóságban ugyanis előbb jött létre a szlovák autonóm tartomány s előbb alakult meg a tartományi kormány, mint maga az alkotmánytörvény. Az 1938. évi 299. számú alkotmánytörvény következetesen a „Cseh-Szlovák Köztársaság" elnevezést használja. Rendelkezése (III. cikkely, 3. bekezdés) szerint az 1938. október 7-én kinevezett szlovák tartományi kormány mindaddig gyakorolni fogja Szlovákiában a kormány- és végrehajtó hatalmat, míg meg nem alakul az új öttagú szlovák tartományi kormány, amely a központi kormány részét képezi s amelynek minisztereit a köztársasági elnök nevezi ki a Szlovák Tartománygyűlés („snem") elnökségének javaslatára (V. cikkely, 4. bekezdés). A II. rész 1. §-ában azt is leszögezi, hogy a „Szlovák Tartomány a Cseh-Szlovák Köztársaság autonóm része". A 2. § 1. 261/ Az 1938. október 7-én kinevezett öttagú szlovák tartományi kormány elnöke Jozef Tiso volt; további tagjai: Ferdinand Ďurčanský, Matúš Černák, Pavol Teplanský és Ján Lichner (később Miloš Vančo váltotta fel). — Dejiny..., 432—433.1.; Z prameňov..., 287.1.; Vaněček, Václav: i.m., 449. 1.