Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

1/4/1/1 A mélynyomású égen szelídgalamb-gépek rohannak eszeveszett gőggel az éjszakának A puskaporos földön tollászkodik az élet s mint arcul csapott ringyók bőgnek a bamba házak Viharban alkonyatban megyünk az éjszakába csizmánk a ferde hóban szétázik mint a bánat Ha már a bájvirágok mind elhullatták szirmuk ha már a gyöngyszerelmek többé nem érdekelnek Ha már végleg magad vagy mert felesküdött minden ellened s már csak kérni tudod a szerelmet Ha már fortyog a húsod a forró katlanokban mert kell a hús a rendnek mert kell a hús a rendnek írni a döngölt földű kiskonyhák hűvösében egy még a módja élni sorsunk kiénekelni A vonalak a képek az iszonyú magányok hisztériáját fénynek sötétnek alávetni S lenni egy sárga holnap alapkövének ténynek hogy emberi fajunkat a mindenség próbálja elviselni 47