Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

1/3/2 A hegyek népes kondákban delelnek itt, összeröffennek s megmegugranak egymástól, játszanak a tájjal, mintha rakoncátlan kamaszok volnának, idomtalan kamasz-óriások, s a pásztor fölöttük, a szivárványszín ég, megfontolt-bölcs méltósággal integetné rendre a gondjára bízott nyájat. — Szép táj, szegény táj — mondotta volt valaki, s hogy megkértem, magyarázná el, miért gondolja ezt, emígy válaszolt: — Mi terem a kőből ? Igaza volt ? Hegyek. Idomtalan kamasz-óriások. Kinek fenséges, rideg szörnyetegek, kinek szívbéli, barátságos játszótársak. Mi terem a kőből ? Búza nem, krumpli nem, kukorica nem. Kenyér se, hús se, ruha sem, bor sem. Miből élnek hát itt az emberek? 1/3/2/1 Az ismeretet derékig képzeletben szélsebesen az izmok összetartó Csövei elszigetelt szavakkal áramvonalas mellét összetartó Összkomfort-melegben széttaposva sebesült halak hálózatában Sebesült salak töméntelen történelem régen volt talán 1/3/2/2 Még nem tudja hogy szeretem Kiszáll a metró farkaskosarából Fehérnemű-szimfónia Szeretne egy pár csukafogta kesztyűt Hamuban sült krémest Madárlátta füttyel A kirakatok sortüze 35