Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

1/2 Amerre járok almafák dombok puhakék nyári ég Füzek iramló friss patak s a völgyben puha selymű rét Kínálja magát édesen lehelve kósza illatot S este a léha táj fölött merengő büszke csillagok Pompás menyasszony-kórusa talpam sajog az út pora Tüzelte mart a szomjúság s akkor a rét pont mikor a Hegyek mögött az alkonyat megszőtte bíbor bársonyát Keblére hívja jöjj pihenj az utak híres vándorát így volt a vérem kergetett húszéves voltam tettre hős Ilyenkor még a vér tüzel izmos a kar a szív erős Nyugtalan hívja csalja a derengő lenge délibáb Világot látni nyerni sok csillaghódító hős csatát Előbb csak izzik a fiú várja mikor egy alkalom Próbálja zsenge szárnyait aztán egy könnyű szép napon Elindul kezében bot tarisznya vállán fél cipó Benne aztán szervusz világ isten veled kis házikó Ahol születtem rét folyó én már örökre elmegyek Az is lehet többé talán sosem halljátok híremet S mentem szédült a föld velem tájak jöttek meg emberek Keringőzött a kék világ s éreztem néha megremeg A föld a híres rónaság mérföldcsizmás lábam alatt S volt néha úgy hogy nem akadt torkomra egy sovány falat De csak mentem tovább tovább előre csak nincs irgalom Számodra már ha megpihensz elvesztél ó szebbik dalom Világa nyírfacsendű táj s nekem csupán bokáig ér Hiába ámítom magam a homlokom mögött a vér Hiába súg az ég dühöng és úgy tüzel hogy menni kell Hogy látni kell és fájni kell nem érheted be ennyivel 19