Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

4/3/2 Nehéz a keze, kérges a tenyere, bütykösek az ujjai. Ha szobrász volnék, s munkáskezet faragnék, az ő kezét mintáznám meg. — Tudja-e, hogy én gyerekkoromban hajnali háromkor már mindig talpon voltam? Szegény édesanyám, isten nyugosztalja, azt szokta volt nekünk, gyerekeknek mindig mondani: Fiaim, úgy iparkodjatok, hogy legalább annyival legyen jobb sorotok, mint nekünk volt, hogy ne kelljen gyalog mennetek aratni az Alföldre. — Mert ők gyalog jártak. Hajnalban keltek, batyut a hátukra, s gyerünk. Két-háromszáz kilométer volt az út, napokig eltartott, amíg odaértek, de ők csak mentek. Minden nyáron. Minden nyáron! 4/3/2/1 Elindulni az utak görcsbe rántott hegedűi fehéren fehér Az emberélet útjának felén elindulni vagon szurokba szúrni Födetlen ölek szurok-szívek ködevő sínek az út fehéren Körömsárga anyaméh-burok ködevő szurok hegedű-csörte 178