Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

2/3 (I) A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással. Tekinte azért Isten a földre, és íme meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útját a földön. (II) Mondta azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe. Csinálj magadnak bárkát góferfából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belül és kívül szurokkal. (III) Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, amelyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész. De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid és a te fiaidnak feleségei teveled. Álló napig zúgott-morajlott a déli szél, sziklákat döntött, sarkát a víz szügyébe vágta, s korbácsával habosra verve addig űzte-hajtotta, míg csak ágaskodva a hegyre nem tört. Zilált sörényű harci ménként szembeszökve, vadul sodorva, hullám zúdult az emberekre, akik lentről mindegyre följebb szöktek az ár elől, s a csúcson tehetetlenül megrekedtek. Fojtó gőzök lepték el őket; olyan sötét volt, mint a zsákban; a fellegtől és szélzúgástól nem látták, nem hallották gyemást, s oly sűrű homály takará el a földet, hogy az istenek se tudhatták, mi történik ott lenn... 78