Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)
Szalatnai Rezső: Lőcse
vagy 30 egészen kőből épült ház. Ha egy kései Bruegel élt volna Lőcsén, ma nemcsak szövegünk, de színes olaj képünk is volna arról a zsivajos, mohó életről, mely e sárga falak között hullámzott akkor. Ez a híres vadászat is eszünkbe juttatja Peter Bruegel egyik képét, a Vadászok a hóban címűt. Lőcséről olvasva Mikszáth ízes sorait- ételszagok, zsíros arcok, kongó lépések, kő- és faburkolatok látomásába merülünk, meleg piros, sárga színek és barna árnyékok kavarognak fel a régi nevekkel s Bruegel paraszt lakodalma, híres realizmusú tömegjelenetei, hollandi városi és falusi képei villanak fel előttünk. De hol van már Fabriczius Antal és az álnéven élő Görgey-leány, Otrokócsy Rozália, akik úgy szerették egymást? Külön módszerével szólt hozzá Lőcséhez és a Szepess^ghez a magyar irodalomban Krúdy Gyula. Ismerik a Krúdy-mondatok muzsikáját, a hangulat-varázslás eme finom formáját? Nem a történet itt a fontos, nincs is e mondatokban semmi történet, hanem az alakok körül párolgó köd, ez a Jókain és Mikszáthon nőtt magyar múltrajongás, mely egy hasonlat bársonyáról átsiklik a másik hasonlat bársonyára s úgy játszik, évődik velünk valami megfoghatatlan édes és szomorú hangulattal, mint egy hegedűszó. Krúdy megírta a szepesi városok melódiáját. Éveken át kell élni Lőcsén, Késmárkon, a kicsi Podolinban, mindenféle évszakokban és mindenféle emberek között, hogy megértsed a kisvárosi környezetnek ezt a lételméletét. Romantikus hangulat ez, persze, tüstént látnivaló, de a múlt század végén ez volt az az álló idő-levegő ezen a tájon, amikor az emberek csak merengtek, andalogtak, ittak és kártyáztak őszi éjszakákon, mély téli estéken. Krúdy szepesi krónikáiból eszmélhetsz e vidék ősla224