Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

vagy 30 egészen kőből épült ház. Ha egy kései Bruegel élt volna Lőcsén, ma nemcsak szövegünk, de színes olaj ké­pünk is volna arról a zsivajos, mohó életről, mely e sárga falak között hullámzott akkor. Ez a híres vadászat is eszünkbe juttatja Peter Bruegel egyik képét, a Vadászok a hóban címűt. Lőcséről olvasva Mikszáth ízes sorait- étel­szagok, zsíros arcok, kongó lépések, kő- és faburkolatok látomásába merülünk, meleg piros, sárga színek és barna árnyékok kavarognak fel a régi nevekkel s Bruegel pa­raszt lakodalma, híres realizmusú tömegjelenetei, hollan­di városi és falusi képei villanak fel előttünk. De hol van már Fabriczius Antal és az álnéven élő Görgey-leány, Ot­rokócsy Rozália, akik úgy szerették egymást? Külön módszerével szólt hozzá Lőcséhez és a Szepes­s^ghez a magyar irodalomban Krúdy Gyula. Ismerik a Krúdy-mondatok muzsikáját, a hangulat-varázslás eme fi­nom formáját? Nem a történet itt a fontos, nincs is e mondatokban semmi történet, hanem az alakok körül pá­rolgó köd, ez a Jókain és Mikszáthon nőtt magyar múlt­rajongás, mely egy hasonlat bársonyáról átsiklik a másik hasonlat bársonyára s úgy játszik, évődik velünk valami megfoghatatlan édes és szomorú hangulattal, mint egy hegedűszó. Krúdy megírta a szepesi városok melódiáját. Éveken át kell élni Lőcsén, Késmárkon, a kicsi Podolin­ban, mindenféle évszakokban és mindenféle emberek kö­zött, hogy megértsed a kisvárosi környezetnek ezt a lét­elméletét. Romantikus hangulat ez, persze, tüstént látni­való, de a múlt század végén ez volt az az álló idő-levegő ezen a tájon, amikor az emberek csak merengtek, anda­logtak, ittak és kártyáztak őszi éjszakákon, mély téli esté­ken. Krúdy szepesi krónikáiból eszmélhetsz e vidék ősla­224

Next

/
Oldalképek
Tartalom