Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Jócsik Lajos: Érsekújvár

annyira ellenkezett a libagágogás, malacnyikatás, a lőcsökre akasztott fentőhagymák, a martoni és naszvadi halasasszonyok halszaga, pontytermete és népviselete, a fekete báránysüveges, ködmönös és csizmás parasztok serege, hogy a tegnapi élményeimmel szembeni roppant kiilömbség a nyugattól való földrajzi távolság megnyúlásával fejeződött ki bennem: Nižní-Novgorod, ez volt benyomásaim összege. Később jöttem rá, hogy e benyomásoknak megvan a mély valóságértéke. Nemrégen kezembe került Európának és Ázsiának egy úgynevezett búzatérképe, ahol pontozások jelzik azokat a helyeket, ahol főleg búzatermeléssel, szélesebben: mezőgazdasági termeléssel foglalkozik a paraszti lakosság. A pontok főleg két helyen teljesen fekete folttá sűrűsödnek össze. Az egyik ilyen sűrűsödés Középeurópában van és csaknem teljesen elfedi azt a területet, amelyen a magyarság él. Boldogan és lokálpatrióta nosztalgiával fedeztem fel, hogy Érsekújvár is a középeurópai feketeségen, a középeurópai búzamezőn foglal helyet. A másik ilyen fekete sűrűsödés a Fekete tenger északi partvidékén található, a Krim és az Ural tó tájékán s felhúzódik az Ural alatt Szibéria felé. E grafikai ábrázolás szociológiai jelentése annyi, hogy a búzat-írmelés különösképpen a magyar és orosz síkságok parasztjait foglalja kultúr és sorsközösségbe. A búza és kenyér sorsközösségébe és életformájába. Az újvári paraszt részre e sorsközösségnek. Kell-e a lokálpatrióta számára szélesebb perspektivájú öntudatbéli kitárulkozás? Valóban, a parasztság adja meg a város jellegzetességét, illetőleg végsőfokon a földrajzpolitikai determináltság. Területe sík, mezőgazdálkodásnál és téglavetésnél másra nem alkalmazható. Mivel a környék, sőt egész Délszlovenszkó, 97