Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)
Jócsik Lajos: Érsekújvár
láztatás a gyermekeknek, 8 egyszerre nagy kor és világerők felemelik és szétszórják őket a semmibe. S mentek a kiutasítottak — a semmibe. A semmiben azonban nem lehet megélni. Azok, akiket valaha a mesterségből szívott be személyzeti állományába a vasút, azok újra visszahúzódtak a mesterségbe. „Én csak előveszem a kaptafát, du mit csinálsz majd te?" — kérdezte apámtól az egyik vonatvezető ismerőse. S ki a kaptafát vette elő, ki a régi rozsdamarta ácsbaltáját, a lakatosszerszámokat s lehetőleg mindenki elővett valamit, amit lehetett. Visszaömlöttek a kisiparosságba s szörnyen kiélezték a kisiparosság amugyis érezhető válságát. De a kevésszámú gyárba is behúzódtak, ki mint gépész, ki mint ipari munkás és a munkásság megélhetési válságait mélyítették el és nyújtották meg ennek folytán. Fogyasztásuk csökkenését csakhamar észrevette a kereskedelem is és a parasztság. S egyáltalán ki nem vesztett a vasutasok tragédiáján? Valaki ellenvethetné, hogy a kereskedelem és parasztság szempontjából új fogyasztók jöttek a régiek helyére. Nos, ha fel tudna emelkedni az emberi értelem a szemlélet olyan magasságaiba, ahol teljesen közömbös lenne a szájak nemzetiségi minősége, mert magyarúl és szlovákúl fogyasztani csak fogyasztást jelent, akkor az ellenvetés tán helyénvaló lenne. De jöhettek-e az elbocsátottak helyére új fogyasztók olyan mennyiségben, hogy az a kereskedelemnek és parasztságnak mindegy lehetne? Ne felejtsük el: Érsekújvár tranzito forgalma által virúlt, nőtt és létezett. A békében 246 vonat ment át naponta átlagosan az állomáson s a forgalom még 1928-ban is csak V6 volt a háborúelőttinek 40 naponkinti vonat mértékében. A háború előtt a forgalom Budapestre, az ország legurbánusabb központjába torkol95