Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Jócsik Lajos: Érsekújvár

guk dicsérete, hogy mozdonyvezetőket, sőt forgalmistákat is találunk csakhamar a vasúton az újvári magyar, népalji elemekből. A vasút megbontotta a kisiparosság és parasztság zárt életformáját. A cipészeket, csizmadiákat, asztalosokat, kovácsokat és lakatosokat, de még a földműveseket is személyzeti állományba szívta fel a vasút Az elhelyezkedés legbiztosabb, mert az öregség napjaira nyugdíjjal biztosított formája, kezdett a vasútivá levés lenni s a tehetősebb gazdalányok nem akartak csak — újvári argotval szólva — „vasútyihoz" férjhezmenni. Emberi és kissé urizáló hajlamaikat csak a vasutas oldalán tudhatták kielégíteni. S a régibb és idősebb kereskedők közül ki nem emlékszik az elsejékre és tizenötödikékre, ba már a vasút várostfejlesztő hatásairól beszélünk? A háromezer fixfizetésű fogyasztó, biztos alapot nyújtott a kereskedői vállalkozáshoz és tervek végrehajtásához, a vasút pedig garanciát a kinlevőségek behajtására, a kereskedői sárga veszedelem és lidérces rém elhárítására. Megnőtt az élet és folyton tágította kereteit. A városnak, mint közületnek a funkciója mélyül és komplikáltabbá válik. Az egykori idők egyszerű frekvenciája összetettebbé lesz, mondhatnók hivatali nyelven. Természetes következménye ennek, hogy a pótadó forrásait veszik igénybe és pedig egyre szélesebb mértékben. 1888-ban a városnak még több a bevétele, mint a kiadása. 1896-ban már 26.632 forint hiányt mutat a költségvetés s a pótadók elérik az egyenes adók 29°/o-át. 1901-ben a pótadók elérik már a 35 százalékot, 1905-ben a 36 százalékot, 1915-ben a községi pótadó már 74°/o. „És így megy a fejlődés tovább", mondhatnók örömmel és félelemmel vegyes nosztalgiával gondolva az újvári ember erőfeszítéseire, áldoza93