Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Sziklay Ferenc: Kassa

beszélnek, némán is beszédesen Kassa magyar múltjáról. A belváros régi házai — melyeket itt-ott még megkímélt a modern kényelem-szeretet, vagy üzleti szellem — egészükben, vagy egyes részeiben, esetleg csak egy-egy megmaradt faragott kődíszitéssel, egy-egy mesterien kiképzett ablakkerettel, ajtófélfával is emlékeztetnek Kassa őslakos polgárságának ízlésére, nemes stílusérzékére. A régi várfalak sem tűntek el nyomtalanul. A régi kémiai laboratórium ma is lakott épülettömb az ó-város északkeleti sarkán — (ma Mária-udvar) — a régi börtön — (Miklós) — a Kálvintéren, közelében a félköralakú „hóhérbástya" ma is állnak s a régi rondella, mely puskapormalomnak és fegyverraktárnak is szolgált, két kassai művésznek, Halász-Hradil Elemérnek s a nemrég elhunyt Csordák Lajosnak műtermévé szelidűlten emlékezik a vérzivataros századokról. AZ UJ KASSA. Aki ismerte a mai Magyarország vidéki városait a háború előtt és mostanában — már mint „külföldinek" — alkalma van újra meglátogatni őket, szeme-szája elállhat annak a hatalmas lendületnek a láttán, mellyel az utolsó tizenöt év alatt szinte évszázados elmaradottságot értek utói. A magyar „vidék" bebizonyította életerejét, sőt a rászakadt nyomorúság közepette is életkedvét, kicsinosoclott külsőben és öntudatra ébredt lelki életében. Porfészkek, sártengerek helyén kertvárosok varázsolódtak elő s a bogárhátú viskók helyén paloták nőttek, melyeknek falai közt verő szellemi élet lüktet. 63