Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szvatkó Pál: Szlovenszkói városok

dókig elzálogositott valamennyi város életmódjában, lelkendezésében és könnyüvérüségében megőrizte a lengyel emlékeket, s — megőrizte a hajdani nagy krakói művészet szépségeit is. Idővel — Kassa vezetésével — érdekesen magyar városiasság született meg ezen a területen, a központoktól távollevő, több különféle hatást egyesítő s mégis önálló jelleg. Kassa, Eperjes, s némileg Igló jelentette leginkább azt, amit annakidején „felvidéki magyar városnak'" neveztünk. Kuruc városok voltak, szász-szlovákruszin-magyar polgári és magyar zsentrikeveredésü lakossággal, míg az utolsó évtizedekben zsidók tarkították a színösszeállítást, tetézve az erős kultúrérdeklődést és vitaiizmust. Bécs vonzása itt már megszűnt, Budapesté újabb keletű. E városcsoport magyarrá vált polgárai a szászoktól vették a szívósságot és a kollektív érzést, a magyaroktól a lelkesedést és a szlávoktól puha kisemberi formákat, néha a könnyelműséget. Így alakult ki a régi magyar hegyvidéki város típusa, amely sokban emlékeztet az erdélyi város zártságára és önálló életére. E városok hatása ma gyengül, magyar jellegzetességüket el-elmossa az alakuló egységes forma, de a régi fejlődés jelei, amelyek közvetlenül a háború után ismét felszínre kerültek, erős szirtként ki-kimeredeznek a szláv óceánból. Mélyen Szlovenszkó szívében, forgalomtól, zajtól visszavonultan élik csendes éltüket a bányavárosok: Körmöcbánya, Selmecbánya s keletebbre Besztercebánya. Költők, festők, rajongók városai. A legszebb formák, amivel rendelkezünk: Körmöcöt a természet, Besztercebányát az architektúra, Selmecet a múlt tette felejthetetlenné. De a bányavárosok, s a környékükön elszórt nemet, magyar telepek Prónáig vagy Telgártig, ma passzív és eseménytelen, 3. Tátra-Almanach 33