Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

gedélyezik hát itt is a becsületes, bevallottan csak kultúr- • munkát,, nyelvi ébrentartást végző egyesületet? A demokráciának itt nincs szüksége ehhez nagy eltökéltségre, itt, « ahol szabadon fejlődött ki a legmagyarabb korszakban is a békés szlovákság s ahol a nyomdák és templomok a reformáció óta úgy osztották a nyelvi érvényességet, hogy ma bátran segitségül lehetne kérni a nagy halottakat. Akik tehát a nyelvi jogokat osztják e városban, gondoljanak néha a néma halottakra és a még némább falakra. A forma, az életstílus e némák tanúsága szerint úgy kötelező ezen a helyen, mint a hajadonfő a keresztény templomban. Nyugalomban, békességben él e városban minden ember. A toronyőr, aki még húsz évvel ezelőtt este tíz órakor elénekelte a régi német éneket derék szláv hangsúllyal, ma már nem énekel, csak trombitál egy rövidet a világ négy tája felé, hogy tűzre-vízre vigyázzanak, akik itt hajtják le fejüket a boldog álomra, mely nyilván mindenre emlékeztet, ami szép volt és dicső. Igen, emlékezni kell és emlékeztetni az ébrenlétben is. Akkor a holtak kissé élni fognak s az élők kissé elnémulnak. Olyan lesz ez, mintha csoda történne, pedig nem történik csoda, csak a szívek egy kicsit megilletődnek ennyi század színe előtt. 256