Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

kiadó. Az albérlők azelőtt magyar, ma főleg szlovák diákok, akik változatlanul keresik fel a százados lőcsei iskolákat, jóllaknak a tudománnyal, meggömbölyödnek a lőcsei házi koszton, mely minden változásokon át megmaradt, mint a műemlékek: ízesnek és híresnek hét vármegyében. Reil is hát itt a sok orvos, ép a gyomrok karbantartására. Az idegenforgalom egyre nagyobbodik, cingár gimnazisták büszkén lépkednek az áhítatos idegen előtt. A fehér aszszony városában ugyanis ők a ciceronék, hű szövetségben állnak vendéglőssel, cukrásszal és a soffőrökkel, ez csak természetes. A város viszont az erdőből él. Kevés városnak van Középeurópában olyan erdőrengetege mint Lőcsének, mintaszerű erdőgazdálkodás volt itt mindig, a kitermelt fa árából csinált a város még régen a háború lőtt vízvezetéket, csatornázást, villanyvilágítást és rendet. Szeretné csinálni ma is, csak ne volna oly olcsó a fa. Elérkeztünk tehát oda, ahová az irodalom, a történelem a helységnévtár és a krónikák elkísérik az embert. Óh, maradandóság városa vezess csak végig, hisz kíváncsiak vagyunk mai élményeidre is, mozgásaidra és terveidre, mint ahogy apáink és nagyapáink kíváncsiak voltak kalendáriumaidra, kerek asztalaid, székeid nemes vonalaira és sötétbarna politúrjára, mely a Tátrában, Budapesten, Debrecenben vagy Pozsonyban egyformán a te jóhíredet képviseli, szakszerűségedet dicséri a kontár nyerészkedő bútorosok korszakában. Itt van valami, e csöndben, aminek a hiánya fáj ott a metropolis zsivajában: egy életmód és magatartás elzárkózó s mégis meghitt különcsége, mely a múlttal barátkozik. Olyan idő van itt, amilyen nincs másutt, nem az éghajlatbéli idő, nem is az, amelyiket posta, távirat és a telefon képvisel meg a lőcsei motorosvo16 Tátra Almanach 241