Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

szerelmes mosolyáig. Ragyogott, sistergett a középkor ezekben a városokban s a paraszti-jobbágyi földeken át nyikorgó vásáros szekerek mélyéből, vándorló kézművesek ujjai alól kibújt a különös, kissé ormótlan, kissé hideg és tartózkodó szepesi reneszánsz. De ahogy a középkor párája leúszott a két hűtlen folyón, Dunajecen és a Poprádon Lengyelország felé, úgy rokkant meg Lőcse és vidéke. Lassan szegényedni kezdett a gazdag céhmesterek városa is, mint a társai. A vallásháborúk elvitték a polgárok vagyonának jórészét. Létrejön az az idő, amikor csak ajándékból telik a szépre. A királyok és fejedelmek, amikor átvonulnak a városon, mindig hoznak valami ajándékot, ki egy-egy szárnyasoltárt, ki pedig, mint Bethlen Gábor, egész kórust, vagy mások megint aranyból készített csillárt, ritka szép míves kelyheket és arannyal, selyemmel átszőtt miseruhát. Amikor leég a város főtemplomának tornya, az egyik Ferdinánd szekérszámra küldi a rezet az új torony számára. De amikor a török hódoltság véget ér, Magyarország az osztrák ház kezében egyetlen vámterületet alkot az örökös tartományokkal s a Lengyelország felé menő sikeres kereskedelemnek vége szakad. A lőcsei orgonakészítők, órásmesterek és aranymívesek megízlelik a munkanélküliség száraz kegyelem-kenyerét, lesik a hébe-hóba akadó munka alkalmát. Lőcse tizenhárom bástyás, várárkos kőfalai közé ugyanis ebben az időben bevonult a reformáció. Egy lőcsei diák hozta magával Wittenbergből, egyenesen Melanchton oldala mellől. Buzgó lelkesedéssel kezdi aztán odahaza hirdetni az új tételeket, olyannyira, hogy nemsokára egész Lőcse lutheránussá lesz. 1544-ben már evangélikus gim235