Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Darkó István: Losonc

a városhoz, a házhoz, a hegyekhez, a Kálváriához ragaszkodók, a gyökeresek, akik régebben is, amikor a minisztérium elhelyezte innen őket, visszakönyörögték magukat. A keményebbek maradtak itt, akikben felcsendült a szülőföldhöz ragaszkodás lelki parancsa, akik az emberi rendelkezések határozatlankodását nem tudták úgy értelmezni, hogy jobb menekülni a hajóról. A „menekültek"- okozta lékeket ezek igyekeztek betömni, de a nagy feladat meghaladta az erejüket s igy az ittmaradtak vállaira rászakadtak az eltávozottak hátrahagyott terhei is. Szinte kivétel nélkül átélték az átalakulás tragédiáját és viselik .1 következményeit. Túlnyomó többségüket nem vették alkalmazásba, s még jó, ha nyugdijigényüket hamarosan elismerték. Nagy azoknak a száma, akik nyugdij nélkül, az életbenmaradás csodálatos képességével, a terhes munkák és a „szabad pályák" ingatag pallóin járnak mindennapjaik szakadékai fölött. A sokhivatalú, bőséges iskolájú város, amilyen Losonc is, a magyar tisztviselőréteg kiesését és az uj bepótolódását társadalmi téren és a nemzetiségi arányszám erős eltolódásán egyaránt erősen érzi. Hasonló, bár nem ilyen teljes és erős folyamatot lehet tapasztalni a szabad szellemi foglalkozásúak, orvosok, ügyvédek tekintetében is. Losoncon, a hajdanvolt erős gyáriparban tekintélyes magántisztviselői réteg is kifejlődött és ennek elproletárosodása felülmúlja az állami tisztviselőkét is. A város mai képét különlegesen szinezi a megszűkült piacon küzdő kereskedőség és a nagymultú, mozgékony, gerinces magyarságú, de egészen leszegényedett kisiparosság helyzete. A kereskedelem az államfordulatig az általános gazda206