Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Darkó István: Losonc

re Fülek és Salgótarján felé kivétel nélkül tiszta magyar falvak sorakoznak. A város lakossága az államfordulat előtt tízezer fő körül volt és 90%-ban magyar, de mondhatni száz százalékban a magyar kultúra hatáskörében melegedett. A tisztviselőkből, intellektuelekből, iparosokból, kereskedőkből álló, részben heterogén eredetű, de eléggé egységes lelki képletü magyar városi polgárrá fejlődött középosztály volt a város egyik alkotóeleme. Ez a polgárság az oroszok által 1849-ben porig elhamvasztott Losoncot egy félszázad alatt szépen felépitette és kifejlesztette. Történelmének ez az utolsó nagy szakasza a múlt századvég magyar városi fejlődésének történelmével egyenlő. Műveltségében, nyelvében, szellemi érdeklődésében magyar és magyarrá változott ez a polgárság. A város másik nagy, de változékonyabb társadalmi keretével, a munkássággal sem élt szemben ez a polgárság, hanem meglehetősen gondtalanul mellette és nem kis részben belőle. A munkásság nemzetiségi összetétele lett volna, — ha észrevevésre talál, — az a figyelmeztető jel, amely az érdeklődő, vagy hozzáértő számára már régen intett arra, hogy a magyar néptest ezen a helyen határosan bevégződik és a szlovák néptest életével érintkezik. Ez az egymásmelleit élés az államfordulatig inkább az egymásbakapcsolódás, mint a súrlódás formájában jelentkezett. A nemzetiségi egymásrautaltság kérdése azonban csak a középeurópai szláv ország, a csehszlovák állam megalakulásával lépett az előtérbe. Gazdasági, műveltségi és politikai tekintetben önállóságra kényszerült a város, amelyet eddig inkább valamely nagyváros távoleső városrészéhez hasonlíthattunk. Független, „rendezett tanácsú" közigaz202