Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Gömöry János: Eperjes

urai örülnek, ha ez a rebellis faj eltűnik a föld színéről. Károlyi Sándor és Pálffy János, törzsökös magyar nemzetség sarjadékai, amikor az eperjesi protestánsok sorsa felett intézkednek, nem törődnek azzal, hogy ezek között magyarok is vannak. Tudjuk, hogy Károlyi Sándor a régi magyar lakosság megkisebbítésével uradalmaiba idegeneket telepít le. De ezt teszi országszerte a többi aulikus főúr és elsősorban maga az államhatalom. Elképzelhetetlen a barokk fénykorában, hogy magyarok, akiket rendi és vallásfelekezeti szempontok választanak el egymástól, egyesüljenek magyarságuk megmentése érdekében. Amint Károlyi és Pálffy, úgy maguk az eperjesi magyarok sem gondolnak erre. A felekezeti gyűlölködés elválasztja őket egymástól. Egy új európai eszmei áramlatnak kellett jönnie, hogy a rendi, felekezeti érdekek és ellentétek leküzdésével megszülethetett a nemzeti szolidaritás magasztos gondolata Széchényi Istvánban és hozzá méltó kortársaiban. A felvilágosodással párosult nemzeti eszme eljut mihozzánk is és a lehetetlent, a pusztulásnak induló magyarság életrekeltését majd összefogását a 19. század folyamán lehetővé teszi Eperjesen is. A nemzeti gondolat Eperjesen legelőször az ifjúság körében talált lelkes hívekre. A kollégium a 19. század első évtizedeiben ismét hatalmas fellendülésen megy keresztül. A jogot a teologia mellett abban ismét tanítják. Nem csoda tehát, ha az ország minden részéből felkeresik és pedig nemzetiségi különbség nélkül. A magyar ifjúság már igen korán erős nemzeti érzésével tűnik ki. Kossuth Lajos, aki az 1816—17, 1817—18 és 1818—19. években joghallgató Eperjesen, fiatalkori visszaemlékezéseiben Eperjesről így ír: „Ott virradott lelkemben azoknak az elveknek világos173