Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Gömöry János: Eperjes

madáskönyvekben ilyen magyar nevekkel találkozunk: Kiss Imre, Kiss Tamás, Bíró Máté, Bokros Tamás, Aszalósné, Szentimrey Bertalan, Radácsy Pál, stb. A pictor elnevezés helyett keepíró, a gladiátor helyett baynok fordul elő. Vagyis a magyar polgárok nyelve behatol a latin szövegű városi Írásokba is. Egy 1524 évi feljegyzés szerint van magyar, német és szláv hitszónok. Előfordul ez az elnevezés is: capella hungarorum. A lélekszámban, jómódban gyarapodó várost a XV. század végén és a XVI. század elején valóságos épitkezési láz fogja el. Nagyszabású középületek emelkednek. Templomok, iskola, városháza, városi borház, fürdőház, kórház, szegények háza és egyéb középületek ekkor kerülnek épités és átépités alá. Érthető, hogy az épitkezési ipar ebben a korszakban hatalmasan föllendül. Valóságos művészi alkotásokat produkál. Huszonnyolc eperjesi kőfaragó és szobrász nevét ismerjük ebből a korból, akiket főurak, városok, messze földről foglalkoztatnak (Perényi Imre nádor nem a közeli Kassáról, de Eperejesről hív kőfaragókat Teresbesre.) Ugyanilyen hírnévnek örvendenek festőink is, akik a XV. század második felében annyian vannak, hogy céhbe tömörülhetnek. Már az üvegfestést is ösmerik, holott az üvegablak maga még ritka dolog. A város sokat áldoz művészi alkotásokra. Megfesteti Szent László arcképét, nagyszabású falfestményt rendel a városi tanácsterem falára, a fürdőház ablakait díszesen kifesteti, a templomok belső berendezésére, festésére, szárnyas oltárok felállítására a hitbuzgó polgárok a várossal versenyre kelve vagyonokat áldoznak. A Szent László temlom, a Karmelita kolostor és kápolna, a kórházi kápolna bizonyságai ennek. Eperjes legnagyobb és legművészibb alkotása: a Szent Mik146