Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)
Gömöry János: Eperjes
gyarország földje terményekben gazdag, de a nép elmaradt, a lakások nádból, vagy fából készültek és hogy a lakosság nyáron sátrak alatt él. II. Géza ezért hívta be és halmozta el kiváltságokkal a német telepeseket, ezektől remélte a műveltség, ipar és kereskedelem megteremtését. Eperjes a királyi birtok, a németek letelepülésével csakugyan rövid idő alatt nagy fejlődésen ment keresztül. Az új telepesek derekasan oldották meg feladatukat. Versenyre kelve a régi telepesekkel elsősorban ők is irtották az erdőt, mert földhöz akartak jutni. Ebben a munkájukban oly mohóknak bizonyultak, hogy a várispántól kijelölt határjelzőket nem véve figyelembe észak felé a bártfai cisztercitákkal, délen a Delna-patakon túl lakó urakkal gyűlik meg a bajuk. Hatalmaskodnak és ezért IV. Béla 1247-ben meg is bízta Thegus ispánt, hogy szorítsa őket a törvényes határok közé. A királyok szeretik e telhetetlen munkásnépet, kiváltságokkal ruházzák föl, mert látják hasznavehetőségüket. A folyton erősödő város állandóan élvezi királyaink érdeklődését, és ezt igyekszik is a maga előnyére kiaknázni. Az Árpádházbeli királyok közül IV. Béla volt az, aki a városokat különösképpen támogatta és Eperjes népesedését is ujabb német telepesek behivásával elősegítette. Az Anjouk Eperjes fejlődésében sorsdöntő szerepet játszanak. Róbert Károly méltányolva az eperjesi polgárok húségét, különösen azt, hogy véráldozattal is segitették őt, hatalmas ellenfelének Csák Máténak a leküzdésében, 1324-ben fölmenti az eperjesieket a várispán joghatósága alól és közvetlenül a magáé alá rendeli. így emelkedik Eperjes a szabad királyi városok sorába. Nagy Lajos még fokozottab mértékben pártolja a várost. Érdeke, 143