Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Biztató jelek

fordult a kongresszushoz, Amerika ne engedje meg ezt a népirtást. A nagyhatalmak felfigyeltek. Megszűnt a deportálás. Az amerikai követségen gyufája lehettem annak a tűznek, amelyik az Egyesült Államokban a magyarság érdekében fellobbant. Es kezdtünk bizakodni, hogy megnyílik az út hazafelé nekünk is, szerencsétlen száműzött csehországi magyaroknak. A szlovákok meginogtak. Megijedtek, hogy baj lesz. További magyar házakat nem mertek elfoglalni. Akik már beköltöztek, kezdték érezni a büdösét. Nem dolgoztak a földeken. A tavaszi szántást, vetést és ültetést elhanyagolták. Nemcsak Lévárton, hanem végig a Turóc völgyén minden faluban parlagon maradtak a földek. A Magyarországról áttelepített mátrai szlovákok nem értettek a földműveléshez. Azok otthon bejáró munkások voltak, üzemekben, gyárakban dolgoztak vagy erdészeti munkával foglalkoztak. A földdel nem tudtak mit kezdeni. Azt ígérték nekik, hogy itt a kerítés is kolbászból van fonva, csak jöjjenek. Jöttek is boldogan, a legtöbbje csak egy szál ruhában. Nagy lett aztán a csalódásuk. Ők is kezdtek zúgolódni. Az ő útjuk visszafelé lezárult. Csehszlovák állampolgárok lettek. Nekik vannak jogaik. Mi jogfosztottak lettünk. Törvényt nélkülünk, rólunk és ellenünk hoztak. Mert nem tagadtuk 76