Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Egy rab német asszony és a kisfia

közel a házunkhoz egy parkba kimentek játszani. A Bene Pali kisfia is ott volt. Bene Palinak volt egy kislánya is. Ő az én kislányommal szokott találkozgatni, és mentek együtt sétálgatni. Éppen akkor ők is kint voltak a téren. Lélekszakadva rohannak haza, hogy menjek azonnal, mert a cseh gyerekek verik a mieinket. Ugrottam mindjárt s szaladtam hajadonfővel. Tíz-tizenkét cseh suhanc csépelte a három idegent, a két magyar és a kis soványka német fiút. Szétválasztottam őket. Szitkozódtam, hogy nem szégyellik-e magukat, ennyien rátámadni három kisfiúra. De azok nem értettek egy szót sem, hiába kérdeztem, hogy mért verték ezeket a szerencsétleneket. De hiszen tudtam. Megmondta Prásek, a gazda idejekorán. Ne barátkozzunk a némettel, mert baj lesz belőle. Igaza lett. Ebben a városban még a gyerekek is gyűlölték a németeket. A cseh gyerek a német gyereket. Uram Isten, mi lesz ebből a világból? Az én gazdám német foglyán kívül sok német ember cselédeskedett még a városban, éppen úgy, mint mink. Egy Gerhardt nevű férfi néha eljött az udvarunkra. Bejött hozzám. Nagy nehezen megértettem, hogy a cseh gazda miatt jön ide, higgye azt, mi barátkozunk egymással. De ha nincs otthon vagy elmegy hazulról Prásek, akkor ő a német asszonnyal akar szót váltani. így is történt néhányszor. Beszélni nem tudtunk egymással, de egy volt a sorsunk. Egy júliusi éjszakán a városból hat német férfi a 71