Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az első magyar szökevény

szaladt a csűrbe és azon át ki a mezőre, ahonnan azután eltűnt az erdőben. Andris meg tovább húzta a vizet. Veder le, veder fel. Hangosan mondta, hogy a csendőrök is hallják, jó szomjasak vagytokjovacskák, mit ettetek, hogy ennyit isztok. Amikor Andris úgy gondolta, hogy Elemér már messze jár, a vízhúzást abbahagyta. Fogta a kantárszárat, vezette vissza a lovakat. Akkor látja a két csendőr, hogy Elemér eltűnt. Nekitámadnak Andrisnak. Az meg bámul rájuk, még a száját is eltátja, mint a bolond. Idétlen hangon a lovakat szidja, amiért sok vizet kellett nekik húzni. Most meg szedheti le róluk a szerszámot, pedig hát ő Elemért meg a csendőr urakat be akarta fuvarozni Tornaijára. A csendőrök káromkodtak, de semmit nem tudtak tenni. Szégyenszemre elkullogtak a ház elől. A bírónak, a szlovák Martinkónak meghagyták, hogy ha a Lesták fiú előkerülne, akkor kötözzék meg, majd ok érte jönnek. A szökött fiú többet nem mutatkozott. Csak Andris tudta, hol van a rejtekhelye. Ő hordott neki ennivalót. Elemér néha-néha éjszaka belopódzott a nagyszülőkhöz. Meleg ételt evett és tiszta alsóneműt váltott. Addig Andris a kapuban őrködött. így tartott ez egy vagy másfél hónapig. Akkor azután hirtelen megváltozott a helyzet. A bujdosók és az elhurcoltak fellélegeztek. De az otthonunkig visszafelé még hosszú, gyötrelmes út várt ránk. 67