Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba
Terepszemlén otthon
dot nem vittek el. Igaz, voltak, akik félelmükben aláírták a papírt. A szlovákok ügy gondolták, hogy ha a falu első embere behódol, meghajlik a többi is. Velem, a bíróval nem boldogultak. El kellett tüntetni. A nyáj, ha nincs pásztora, önként megy a vágóhídra. Az elhurcoltak házaiba telgárti szlovákok költöztek. Elmondom bizonyságul, hogy kik voltak a fészekrablók a mi falunkban. Az első telepes az én házamba költözött. Rejdovján Šimona neve. Feleségével, négy lányával, fiával és annak feleségével foglalták el a portát. Bútort nem hoztak magukkal. Úgy aludtak sorban a padlón. A kiutalási papírján az állt, hogy az állataim is az övék. De mire ők megérkeztek, a lovakat és a teheneket valaki elhajtotta. Rejdovján megtudta, hogy a két lovat Hanvára vitték, onnan meg átcsempészték Magyarországra. De a tolvajokat Sajópüspökiben elkapták. A lovakat a szlovák csendőrségnek visszaadták. Onnan hozta aztán vissza Rejdovján a szegény Bercit meg a Dezsőt. Az egyik tehenet a tornaijai Zoltán-féle istállóban, a másikat meg Dereskben a Galo Rudi házába költözött szlováknál találta meg. Az üszők eltűntek, biztosan levágta valaki. Megmaradt a nehéz szekerem, a vetőgép és a szecskavágó. A többi gazdasági szerszámom elkótyavetélődött. A második foglalónak Martinkó Juraj volt a neve. Ducman Andris koma házába költözött. Igaz, nem volt az költözés. Nem hozott az magával semmit. A szobába szalmát vittek, arra feküdtek. Martinkó lett a bíró. Azt mondják, csak a ne61