Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Terepszemlén otthon

TEREPSZEMLÉN OTTHON Egy tavaszi hajnalon elindultunk a hosszú útra. Eleinte gyorsan telt az idő. Palival beszélgettem. De ahogy közeledtünk, egyre izgatottabbak lettünk. A beszélgetést abbahagytuk. Gombóc nőtt a torkunkba. A keserűség és a fájdalom szorította a mellünket. Két felnőtt férfi, hogy tudunk így elgyengülni. Én a negyvenharmadik életévemben vagyok. Bene Pali egykorú velem. És mint két aggastyán, magunkba roskadva ülünk itt. Mindjárt otthon leszünk. Nemhogy örülnénk, inkább félünk. Nincs még itt az ideje az örömnek. Ez nem az a hazatérés. > Nem vár itt bennünket senki. Ha vár valaki, akkor annak vasvilla van a kezében. A tornaijai állomásról egyenesen a piacra mentünk, hátha lesz ott valaki Lévártról vagy Dereskből. Szerencsénk volt. Egy dereski atyánkfia éppen akkor adott el egy szekér fát, már készülődött haza. Felültünk a szekérderékba, aztán indultunk. Sánkfala után, amikor megláttam a 59