Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az amerikai nagykövetségen Prágában

gatott. Intett a nőnek, hogy rendben van, mehetünk. A tolmácsnő elvezetett egy szépen berendezett terembe. Több asztal volt ott, körülötte fotelek. Az asztalokon újságok, nápolyi, csokoládé, limonádé. A nő leültetett egy fotelba. Ami az asztalon van, abból fogyaszthatok. Rámutatott egy ajtóra, hogy ott a vécé, ha szükséges. Itt váljak, amíg visszajön. Ekkor délelőtt tíz óra lehetett. A nagy szoba hamarosan megtelt. Az emberek halkan beszélgettek vagy újságot olvasva várakoztak. A sok idegen újság között volt egy magyar is. Szabadság volt a neve. Az első betűtől az utolsóig elolvastam. De bizony a magyarokról nem volt benne egy szó sem. Jóval elmúlt dél, amikor rám került a sor. A tolmácsnő megjelent. Leült mellém és elmagyarázta, hogy mit kell tennem, illetőleg mit nem csinálhatok. A kezemet ne tegyem a zsebembe, de ne is mutogassak vele, tartsam szépen magam mellett. Csak akkor szóljak, ha kérdeznek, és csak a kérdésre válaszoljak. Ő mindent lefordít, amit én mondok, de ne rá nézzek, amikor beszélek, hanem a tanácsos úrra. Majd ő szól, amikor távoznunk kell. Egy hosszú folyosó végén egy párnázott ajtó előtt megálltunk. Megnyomott egy gombot. Kis zöld lámpácska gyulladt ki. Ekkor megnyitotta az ajtót és beléptünk egy nagy tágas szobába. Szép bársonyszékek és heverők voltak benne. Középen egy hatalmas íróasztal. Mögötte egy középkorú 55