Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba
Szlováknak lenni avgy elmenni
A mi falunk Luciferje Blaskó volt meg a családja. Alattomosan agitáltak. Megbolygatták a falucskánk lakosságát. Álszent módon mondogatták, hogy ők jót akarnak minden magyarnak. Nem olyan nagy dolog az, ha reszlovakizálunk. Csak annyit kell mondani, hogy én nem vagyok magyar. Mi ezt megtenni? És akkor minden rendben van! Hogy elérjék a céljukat, kilőtték a békétlenség nyilait. Egymás ellen haragítani a falu népét! Egymás iránt gyanakvóvá tenni az embereket, akkor az egység megbomlik, s azután behódol a nép. Blaskóék engem céloztak meg először. Rólam mindenki tudta, nem is rejtettem véka alá, hogy a magyarságomat nem tagadom meg. Tiszteltek, becsültek a faluban. Engem kell álnokká tenni, hogy ledőljön a példakép és meginogjon az emberek hite irántam. Akkor már könnyebben lehet velük boldogulni. A sátán fajzatai jól számítottak. Elhitették a néppel, hogy én már aláírtam a papírt. Reszlovakizáltam. Titokban csináltam, hogy ne tudja meg senki. Én maradni akarok, a többiek pedig csak hadd menjenek. Aztán már nemcsak rólam sugdosták ezt. Hát nem volt nekünk elég bajunk? Gyűlölnek éppen elegen, hogy magyarok vagyunk és mi saját magunknak is ellenségei leszünk. Mi mindent tud csinálni az ármány a tudatlan néppel! Mert, Istenem, milyen tájékozatlan volt a mi 20