Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az első baljós jelek

-Toje pravda! Maďari von. (Ez az igazság! Magyarok kifelé!) Az öreg Blaskó mondta ki először, hogy a magyarok takarodjanak ki a faluból. Mert ez az igazság. De kinek az igazsága? A Blaskóé, hogy neki maradjon a rét? De kié lesz a falu? Mert abban egy szlovák sem lakik! A világháború elmúlt, de itt most új háború kezdődik. A gyűlölet magja, amit a háború olyan kegyetlenül elvetett, most kezd nőni és virágozni. És ha virágzik, gyümölcsöt is hoz. A gyűlölet gyümölcsét. Az 1945-ik év végén, az 1946-ik év elején, a falunkban egyre inkább érezni kezdtük a magyargyűlöletet. Először csak a hivatalos emberektől. Lévárton addig szlovák család nem lakott. Az első szlovák ember egy Pupala Štefan nevű volt, aki valahonnan egy fönti hegyi faluból jött le. Egy lakatlan házban ütötte fel a tanyáját. Nem tudott egy szót sem magyarul, a faluban meg a nép nem beszélt szlovákul. Nem volt rá szükség, hát miért tudtak volna. A hegyi emberünk kikelt magából, mert se a boltban, se a kocsmában nem boldogult. Amikor azután 1946 januárjában megérkezett hozzánk egy tanító kisasszony, akkor megtudtuk, hányadán állunk, meg hogy honnan fúj a szél. Azt a szelet fent gerjesztették a magas politikában. És oly hevesen, hogy hamarosan szétzilált bennünket. Én voltam az iskolaszék elnöke. A kisasszonyt 15 s