Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

A konolnisták kiűzése

Tudtam, hogy előbb-utóbb sor kerül a Pupalával való találkozásra. Egy este, amikor a fával megrakott szekéren jöttem kifelé az erdőből, éppen fordulok rá a tornaijai útra, megláttam, hogy Pupala áll a homályban a Rákos hídján. Akkor hirtelen jobbra kanyarodtam, Deresk felé. Aztán egy bozótosnál az útról letértem, megfordultam és a szekér rúdját az út felé irányítva megálltam. Megpacskoltam a lovaim nyakát, aztán egy fa mögé húzódtam. Már csaknem teljesen besötétedett. Kisvártatva hallom, hogy zörren a haraszt. Jön Pupala. Amint a lovak elé ért, kiugrottam a fa mögül, ráugrottam és lerántottam a földre, csak úgy nyekkent. No, Pupala, akarsz-e élni? Ez az ember nem tudott magyarul, de én szlovákul már elég jól elboldogultam. Remegve kért, hogy engedjem el, nem szól senkinek egy szót sem. Elengedlek, mondtam neki, de ha feljelentesz a csendőrségen, vagy ha megmondod a többi kolonistának, akkor másodszor már nem beszélgetünk. Otthagytam a bozótosban. Felültem a szekérre és hazavittem a fát. Pupala féltette a rongy életét. Nem jelentett fel. Én pedig attól kezdve teljes bátorsággal hordtam a fát a tornaijai piacra. így a családomat el 124