Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Újra otthon

san tértünk vissza Csehországból. Adjon élelmiszerjegyeket a családom részére. Be se fejezhettem a mondatot, ahogy meghallotta, hogy visszatelepülő vagyok, elkezdett ordítani, hogy disznó magyar, menjek Ázsiába, ha nem volt jó Csehországban. Mint akit vernek, menekültem ki a szobájából, attól féltem, hogy megüti a guta, úgy kidülledtek a szemei; mint a nyárson sült rák, olyan lett a pofája. Nagyon megbántam, hogy bementem hozzá. Még lebuktat. De szerencsére ez az őrült azt se kérdezte, hogy hívnak és hol lakom. Elég volt az őijöngéséhez az, hogy magyar vagyok. így azután elszeleltem. Az előző évi disznó vágásból szalonnánk, zsírunk volt, de lisztünk, kenyerünk, cukrunk nem. Bene Pali barátom adott kenyeret, így nem éheztünk. Innen-onnan kaptunk segítséget, de ezt nem várhattuk el sokáig, hiszen mindenki jegyre kapta az élelmet. A múlt év őszén én vetettem búzát, de azt nyáron Rejdovján aratta le. Hogy hova tette a búzát, nem tudom. Az ő felesége is jegyre kapta a kenyeret és a lisztet. A kukorica meg a krumpli ki sem kelt. Azon a tavaszon és nyáron olyan nagy volt a szárazság, hogy teljesen kopasz lett az egész lévárti határ. A nap leperzselt mindent, még a rét is kiszáradt a Turóc-patak mentén. A jövő évi termés is veszélyben van. A betelepített szlovákok nem végezték el az őszi szántást, nem vetettek, minden parlagon maradt. 116