Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az énszökésem,elfogásom és megmenekülésem

csak magyar. Elszöktem a gazdámtól. Vissza kell toloncolni. Neki ez két napba kerül. Amikor így kidühöngte magát, megkérte a vasutast, vigyázzon rám, amíg hazaszalad, szól a családnak, meg vesz magához úti pakkot. Aztán rámutatott egy lócára, hogy üljek oda. Otthagyott a vasutassal. A csendőr alig tűnt el a kijáraton, a vasutas mellém lép, nem néz rám, mintha nem is hozzám szólna, halkan mondja szépen tisztán magyarul: a harmadik vágányról indul egy személyvonat Valašské Meziříčí felé. Tűnjek el. Nem hittem a fülemnek. Mint a mesében. A bajba jutott hőshöz emberi hangon szól az elvarázsolt tündér és segítségére siet. Az én jó segítőtársam ez a vasutasnak varázsolt magyar, aki éppen ott van, ahol én bajba kerültem. Ez már a második vasutas, aki segít nekem. Az életemet irányító Isten küldte ide. Elfordult és kiabálta a vonatok indulását. Felkaptam a pakkomat, hallottam, hogy füttyentett a vonatom, át a síneken, és felugrottam az akkor már éppen megmozdult vonat utolsó kocsijára. Visszanéztem. Az én jó vasutasom mintha integetett volna a kezével. Vajon, hogy számol el velem a csendőrnek? Visz a vonat megint. Az Isten megsegített. De most már én is óvatosabb leszek. A táskámat kinyitottam. Az árulkodó leveleket kivettem. Széttéptem és szélnek eresztettem. A pakkomtól is megszabadultam. Ez könnyen ment, mert a vonat 109 \