Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az én falum

Nagy változást hozott a faluban az, amikor Szent-Ivány József földbirtokos a szántóföldjét felkínálta a birtokán dolgozó zselléreknek és cselédeknek, azután pedig a falu gazdáinak, fazekasainak. így jutottunk földhöz, majd erdőhöz és legelőhöz. Kezdtünk szépen gyarapodni. De jött az átkos háború. És megint elvesztünk. A háború vége felé jártunk. Közeledett már a front. Egyre többször jelentek meg a repülőgépek a Turóc völgye felett. Aggódva tekintgettünk az égre. Kérdezgettük egymástól 1944 nyarán, amikor arattunk, vajon jövőre mit ad az Isten, mert már tudtuk, hogy az orosz győz. Ki tudja, mi lesz velünk ?! Augusztusban egy csendes szép csillagos este Jolsva felől repülőgépek zúgását hallottuk. Olyan nagy volt a robaj, hogy ment mindenki az udvarra, az útra. Tekingettünk az égre, ahol az augusztusi éjben csillagok kergetőztek. Amikor fiatalok voltunk, úgy hittük, ha hulló csillagot látunk, amire gondolunk, beteljesedik. Uram Isten, mire gondoljunk most? Talán most már minden hiába! Az éjszaka csendjét megtörő repülők egymásra lövöldöztek az égen. Cikázva villogtak a golyók. És a vége egy nagy robbanás, és mint üstökös szikrázó lángfarokkal zuhant felénk egy repülőgép. Rémülve szaladt a nép, sikoltoztak az asszonyok, mert azt hitték, hogy a falunkra esik. Pedig jóval odébb, a harkácsi határban ért földet. De ezt csak másnap tudtuk meg. 10