Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szvatkó Pál: A szlovenszkói magyar irodalom

6 maradt a helyén. Amennyire meghatározható és egységes fogalom az erdélyi magyarság, annyira meghatározhatatlan a szlovenszkói. Sokszáz kilométer hosszú elnyújtott sáv formájában terül el vékonyan a magyar határ mentén, csaknem rátapadt ; nyugati széle sohasem tudja, mit cselekszik a keleti, s egyáltalán : a nyugati rész mentalitása nem azonos a keletiével. A nyugatszlovenszkói magyar, aki erős osztrák behatás alatt állott, nem ismerte a keleti magyart, aki intenzívebb és impulzívabb életű, de távolabb áll a nyárspolgáriasan tökéletes kultúrától, amit például a pozsonyi polgár képvisel. Heterogén, fej és központ nélküli magyar massza került Szlovenszkóra, — ki hasonlíthatja össze az erdélyiek ősi mikrokozmikus magyarságával ? Az önállóságra előbb be kellett rendezkedni. A szellemi elit nem szokta meg, hogy Szlovenszkón maradjon, s amint tehette, átment Budapestre, mint Márai Sándor és a többiek. A beérkezés útját az iró csak ott kereshette, s nehezen történhetett meg, ami Erdély esetében sokszor előfordult, hogy az író mint beérkezett művész innen, az utódállamból, hódítsa meg nemzetét. Lent, a kultúrélet primitív kivitelezésével kellett kezdeni a munkát, viszont a szlovenszkói magyar a magyarság legnyugatibb részéhez tartozott, s régi, finnyás városi kultúrájával nem elégedhetett meg azzal a színvonallal, amit a vidéki kultúrvitalizmus kezdetben teremteni tudott. A szlovenszkói középosztály nagy része két és háromnyelvű, s ha nem kaphatott olyat, amit Budapesttől megszokott, a helyi erőlködéseket lemosolyogva német könyvet vett kezébe és az otthonos germán kultúra mértékével mérte a helyi erőlködéseket, így sokáig árfolyamkülönbség mutatkozott a kereslet és a kínálat között, s az elmúlt években gyakran konfliktusra került a sor a szlovenszkói