Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Dallos István: A halálhír

58 A felírt feketék és konyakok száma ijesztően nőtt, Kovács Bandi zsebe viszont állandóan az ürességtől kongott, s így egyelőre nem kellett tartani attól, hogy regényírásra adja a fejét. A bohém Kovács Bandinak semmije sem volt. Még csak egy kifizetett öltönye sem. Idegei azonban voltak. Hihetetlenül fegyelmezett vasidegei, melyek a legnagyobb veszélyben sem hagyták cserben. Programmszerűen hajtotta fel a két dupla konyakot. A kényelmes ülésen néhányszor alaposan kinyújtózkodott, a hamutartóba nyomorította a cigarettacsutkát és megnézte az óráját. Tíz perc múlva hat. Feliratta a konyakokat és kifelé indult. Sietnie kell, mert hatkor találkozik a detektivfelügyelővel. Befordult az Általános Takarékpénztár palotája mellett és a Főútra került. A hó vígan ropogott a lábai alatt. Keresztülvágott az úttesten és amint a járdához ért, észrevette, hogy a zsidótemplom felőli mellékutcából betévedt a Főútra Kákái Géza. Amikor megpillantotta Kákáit, elhűlt benne a vér. Arra gondolt, hogy visszafordul, elkerüli a találkozást, mely végzetes következményekkel járhat. Agyába villant a gondolat, hogy ha ő lenne Kákái helyében, minden józansága ellenére elöntené a düh. Leghelyesebb lenne, ha elkerülné Kákáit. Ha azonban megfut előle, csak olajat önt a parázsra. Nem fog megfutamodni, jöjjön, aminek jönnie kell. Előbb-utóbb úgyis szembekerülnek egymással. Jobb lesz, ha mielőbb túlesik a találkozáson. Rövid bundájának oldalzsebébe süllyesztette a kezét. Ujjai hozzáértek a browning hideg vasához. Egyszer kisdiák korában egy detektivregényben azt olvasta, hogy a revolvert csak egyszer lehet otthon felejteni. Amióta revolverrel járt, sokszor gondolt arra, hogy a nadrág hátsó zsebébe süllyesztett fegyver olyan, mint az elől-