Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Dallos István: A halálhír

36 lyogva ment az utcán és Kovács rámeredt, majd hirtelen a hátsó zsebéhez kapott — nyilván revolvert akart rántani, de ebben a pillanatban Kákái arca is elfehéredett és öklével kivédte a támadást.» Talán még jobb lenne, ha megvárná, míg Kovács előrántja a revolvert. Amikor megcsillan kezében a fegyver, akkor sújtja őt agyon. Igen, így fogja csinálni. Amint Kovács hátranyúl és kiemeli zsebéből a revolvert, nekilendül a karja és megfeszülnek az izmai. A következő pillanatban pedig Kovács a földön fog fetrengeni, — vagy talán mozdulatlanul heverni. A bíróság előtt pedig így fog védekezni : «Tekintetes Törvényszék ! Egy megviselt, sokat szenvedett ember áll bírái előtt. Áldozata lettem egy hajszának, sokat gyötrődtem. Mikor visszatértem a társadalomba, revolverrel támadt rám az az ember, aki kevésnek tartotta a bíróság büntetését, aki ügyesen megfont hurokkal a börtönbe rántott, mert nem tudott megzsarolni. Most már az életemre tört. Puszta kézzel védekeztem a fegyveres merénylet ellen. Önvédelemből tettem . . .» Nincs bíróság, mely elítélhetné. Fel fogják menteni, mert ez az eset úgy fog festeni, mint a jogos önvédelem iskolapéldája. Elővette a cigarettatárcáját és kivett egy cigarettát. A fellobbanó gyufa lángjában Kovács Bandi vigyorgó képét látta. így vigyorgott a nyomorult, amikor a bíróság ítéletét felolvasták. így vigyorgott, amikor a fogházőr elvezette a tárgyalóteremből. Tisztán emlékszik, hogy a mellette álló kollégájának valamit a fülébe súgott nevetve. Bizonyára azzal dicsekedett, hogy ez az ő műve volt. Most azonban elérkezett az ő ideje és Kovács Bandi nem fog vigyorogni többé. A szobalány lépett a szobába és csendesen betette maga után az ajtót. — Nagyságos úr, — mondotta halkan —