Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Dallos István: A halálhír

A HALÁLHÍR. írta : DALLOS ISTVÁN. — Viszontlátásra, igazgató úr — dörmögte magában a fegyőr, ráfordítva a kulcsot a nagykapu zárjára. A kémlelőlyukon még egy pillantást vetett a távozó után, aztán megvetéssel kiköpött. Ha rajta múlott volna, bizony még évekig nem nyitja meg a kaput ez előtt a lelkiismeretlen szélhámos előtt, aki a kisemberek hiszékenységéből néhány hét alatt vagyont harácsolt össze, melynek egy töredékét ő csak évtizedes verejtékes munkával tudja megkeresni. Leülte a két évet és most visszamegy az életbe. Pénze van, az urat fogja játszani szégyenkezés nélkül. Végiggondolta a maga küzdelemteli életét és visszafojtva egy kiadós káromkodást, helyére akasztotta a nagykapu kulcsát. Kákái Géza befordult a vasúti állomás felé vezető útra. Még egy pillantást vetett a fegyház komor épületére és arra gondolt, hogy kegyetlenül meg fogja bosszulni a két évet. A hideg szél az arcába csapott. Megborzongott. Kezeit belesüllyesztette bundája zsebébe és meggyorsította lépteit. A fogság nem viselte meg, csupán egy árnyalattal halványabb lett az arca. A lelke azonban tele volt a bosszú gondolatával. A kabátzsebében ökölbe szorult a keze. Olyan kezei voltak, mint egy legyezőpálma. Egyetlen ütéssel nyomorékká teheti azt, akire lesújt. Kákái félelmetes erejű, nagy darab ember volt.