Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szombathy Viktor: Még vasárnap délután

2O8 — Még talán egy menet, — tervezgette — aztán karácsonyra otthon leszek, nálatok. Nem bánnám, ha az idén korán befagynánk . . . Ha ismerősökkel találkoztak, Péter megállította akarva-akaratlan : — A családom, — mutatta meg a hármas hadat — születésnapot jöttek köszönteni hozzám. Már fekete selyem kezdte bevonni az utakat s a folyamot, a hajókkal, mire búcsúzni kezdtek. Nem tartott sokáig, hiszen Péteréknél ezzel nem sok időt fogyasztanak. Péter egy hosszú, fényes utcára kísérte a kis családot s megmutatta nekik a biztos utat a vasútállomásig. — Nagyon jó napom volt ! — kiáltott utánuk. Még fütyörészett is, ahogy visszafelé lépdelt. Sietnie kellett, hogy holnapra mindent előkészítsen, korán akart lefeküdni, dolga lesz még az este, a kapitánnyal is beszélnie kell, tehát egyre sebesebben ment a kikötő felé. Az eső sűrűbben hullott, szél kavarta fel a cseppeket s a hullámok csapkodták a hajók oldalát. Nyikorogtak a kötelek, zuhant a víz és a folyam egyre jobban kavargott. Nehezen találta meg a pallót, amely meghajolva feküdt a part és a hajó közé. A szél most hirtelen oldalt kapta s majdnem letépte fejéről a sapkát. Az uszályon sötét volt, senki sem gyújtotta meg a lámpát. Csak az Erzsókék hajóján égett egy kis láng, az is a szobában. Zúgott, harsogott a víz, ostromolta az oszlopokat s a csavarokat, itt-ott imbolygott valami kis láng. Péter elővette a zsebbeli villanylámpát, hogy úgy nézze a síkos utat a pallón. Rálépett a lengő deszkára s megindult rajta a hajóra. Már a középen tartott, óvatos, vigyázó lépésekkel, amikor újabb szél taszította oldalba s hirtelen elveszítette az egyensúlyát. Még kapálózott a síkos deszkaszálon s nagy csattanással zuhant a háborgó vízbe. A báránybőrős, nehéz