Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és regényrészlet - Jarnó József: Martinovics

/ i / í f J a r n 6 József JíaUiMMMCá — regényrészlet — A rendőrfőnök örömmel üdvözölte vendégét. Martinovics sugárzó arccal köszönte meg a közbenjárást: most már csakugyan hivatalnoka volt a császárnak. Tegnap kapta az értesítést : a császár, Gotthardt javaslatára, nemcsak udvari kémikussá nevezte ki, de királyi tanácsossá is tette. Nem kellett többé tartania attól, hogy egyszer mégis útóléri a bosszúálló kéz s egyben megszabadult az anyagi gondoktól is, melyek, amióta elhagyta Lemberget, egyre jobban nehezedtek rá. — A császár, amikor a jelentéseit áttanulmányozta, legfelsőbb megelégedését fejezte ki. — Boldog vagyok, hogy szolgálhatok a mi jóságos urunknak, mert ezzel a népet szolgálom, melyet annyira szeretek. A frázisnak hangzó kijelentés ezúttal szívből jött. Martinovicsban, — aki sohasem szeretett senkit, s akit az, hogy soha, senki részéről szeretettel nem találkozott, mindenkivel szemben bizalmatlanná tett, — lassan, bizonytalan f élénkséggel terebélyesedett ki a nép iránt való rajongó, fanatikus szeretet. Nem a polgárokat szerette. A tanulatlan, álszenteskedő, kicsinyes és számító kereskedők, a templomjáró, bárdolatlan, részegeskedő kézművesek, a félművelt, piperkőc, nemeseket utánzó, főurakhoz dörgölődző Írnokok, legfeljebb undort ébresztettek benne. De kevés köze volt a jobbágy-parasztokhoz is. A mindig városban élő ember, aki gyerekkorát kolostorban, papok között töltötte, szemtől-szembe alig látott parasztot. A sorsukról alig tudott mást, mint amit könyvek és szavak hoztak el hozzá. Szokásaikat, életmódjukat nem ismerte. Csak azt tudta, hogy baromi sorsban élnek, odúkban laknak, rongyokban járnak, jogaik nincsenek, csak kötelességeik. 6