Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és regényrészlet - Jaczkó Olga: Juhászhistória

78 konyát megsózná dérrel a mezőket és a kertet. Nagy dicséret kelt benne az uraság iránt, hogy egyszer, lám, mégis csak okosat gondol avval a kertbeli gyepes dombbal, amely már úgy zöldéi, akárcsak egy nagy tál saláta, míg kint a mezőn még csak annyi üggyel-bajjal tudja összeszedegetni a jószág a táplálékát, mintha tűket keresgélne a tavalyról maradt, száraz kórók között... Máskor mindig a kertész pocsékolta el azt a szép gyepet a dombról. Kis talicskára szerelt, mennykőnagy ollóval futkosott rajta, lenyirbálta, aztán odahajigálta rothadni a kerítés mögé. Mire rákapott a nyáj a szokatlan útra és a park hídjáhor ért, már mégis sötétre alkonyodott. — Ebből már máma semmisem lesz, — savanyodott el a juhász szájában az öröm íze és meg is mondta az ispánnak, hogy tegyék el inkább az egészet holnapra. Az ispán szólt az uraságnak, de azt a választ kapta, hogy nem lehet másnapig várni. S felgyújtották a kastély előtt a nagy ívlámpát, amelynek fénye bevilágította a hidat, meg az egész parkot. Az uraságok mind kijöttek a terraszra, a cselédség kint állott a kapuban és az egyik inas a szobalánynak vihogása közben utánozta a megzavarodott juhok bégetését. Végre sikerült beszorítani a nyájat a szűk híd karjai közé, az eleje már szét is bomlott és tétován, a szokatlan világítástól ijedezve tartott a gyepes halomnak. S akkor a méltóságos úr a terraszon olyan szavakat bocsátott útnak, melyek még a juhász szájából is csak pironkodva tudtak volna talán előgomolyodni, majd mentegetődzve fordult a feleségéhez és egyik vendégéhez, aki szintén a terraszról nézte a nyáj terelését : — Bocsássatok meg, hogy ennyire megfeledkeztem magamról ! De az embert egészen kihozza a sodrából ezeknek a barmoknak a bárgyusága ! Hát nem nekieresztené az állatokat a pázsitnak ? ... Az ispán már akkor odakiáltotta juhásznak a parancsot, a bojtár kibontotta az ostort, a pulit a széledő nyáj elé vezényelték s az engedelmesen vakkantgatva állta útját aiz indulatosan topogó vezérüknek. És nagy üggyel-bajjal odaterelték a nyájat a márciusi lucsokban ázó tenniszpályára... — Nagyon laza volt, — magyarázta az uraság a vendé-