Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és regényrészlet - Demjén Ferenc: Bundás

64 És évek teltek el így az idő bricskáján. Napok szaladtak, hónapok kergették egymást, mint a csendőr a menekülő tolvajt. Ősz jött, tél jött, megint ősz jött, meg újra tél. Bundás a láncon élt a fáskamraajtón. Néha gondolt arra, hogy lehet, talán innen is tovább megy egyszer a gazdája és akkor ismét utazni fog. Sokáig gondolt erre, de hogy nem hozták a tavaszok, a telek, hát végleg letett róla. Evett, aludt és vakaródzott reggeltől-estig, estétől-reggelig : néha rávakkantott egy-egy idegenre, vagy magára a csendre, hogy megtörje az egyhangú, hangtalan éneket. így élt Bundás a kőrengetegben egy fáskamraajtóhoz láncolva aszkéta életet. Lassan sárga szőre is megfakult : fehéredett : őszült mint az ember. A lánctól hullani kezdett szőre a nyaka körül, mint a szobában a nagyapa fejéről az ősz haj. Ezt legelőbb Pistu vette észre, aki a délelőtti rendszeres játszótársa volt. Jelentette is az anyjának a konyhán, mire az anyja az ebéd alatt beszédtárggyá tette a Bundás esetét. Oak így mondta : „Hallod apu, a Bundás öreg már, hull nagyon a szőre. Csinálni kellene valamit". Horvát Péter letette a kanalat, megtörülte a bajuszát és kissé hitetlenkedve, hidegen kérdezte : „Hát ezt már honnan szeded ? ... Nem térsz már attól a kutyától sem ! Nem eszik az olyan sokat..." „Pistu mondta ma reggel... Ne mard mindjárt az embert ! Mintha talán sajnálnám attól az állattól azt a kis csontot, meg miegymást. Felőlem elülhet itt végeigyengüléses haláláig. De már rossz szegényt nézni is... Más volt neki az élete falun, mint itt a városon. Itt egy foglyot csináltunk belőle, öreg korára rabot egy állatból. Nem csoda, ha időelőtt pusztulásnak indul, mint egy ..." „Én tehetek róla ?... ! Nekem tanítani kell mennem !... Nem érek rá vele sétálni !... " „Nem is úgy gondoltam, hanem, ha elengednénk egy nap ... aztán . „ úgy, megfqgná a sintér ... Ez, már egy ... egy megváltás volna szegényre..." Horvát tanító torkán vakvágányra ment a leves a szavak hallatára a megbotránkozástól s csak hosszas köhögés után tudta kimagyarázni felháborodását.