Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Cseh műfordítások - Jiří Wolker: A milliomos, és hét verse

97 hőségtől, megpuffadt a kulcslyukban, úgyhogy maga az Isten sem tudta volna kinyitni vele az ajtót. Hiába tépte, hiába rángatta — nem voltak itt a szolgák, hiányoztak a tanácsadók, a munkások. Egyedül volt, mint ahogy egyedül volt a két szeme is a genny és fájdalom közepette. A milliomos megrendült. Teste összecsuklott, mint a vihartörte fa. Ember, te nem bírod el a világ boldogságát ! A magadéra is gyönge vagy. A Nap égetett. A milliomos összeesett. Egy rakáska hamu maradt csak belőle, nem nagyobb egy hatosnál. A rátarti nyomorúság apró halma. Az épület, melyet a maga büszkeségére emeltetett, ravatalává változott és a Nap, melyet beteg nagyravágyásával lelopott az égről, mint óriási gyertya világított pirinyó holtteste fölött. Senki sem sírt. Es a Nap égetett. Égetett és nemsokára átégette az összes falakat. És azok szétomlottak, mintha homokból lettek volna. Földbe sülyedtek, hasonlatosan a boszorkányokhoz, akik szintén eltűnnek, amikor megátkozzák őket. Ebben a pillanatban kirobbant a Nap a maga fényességével, minden földi tájak felé. Ott feküdt a zöld gyepen, mint óriási aranylabda. Az emberek örülni kezdtek. — Látni az utakat ! — mondogatták és mosolyogtak. Arról volt szó, hogyan helyezzék vissza a Napot az égre, hogy mindannyian lássák és mindannyian lássanak általa. Az emberek komolyan fogták fel a dolgot és tanácskozni kezdtek : — Ki viszi föl a Napot az égre ? Véletlenül ép két gyerek jött arra, Mariska és Jóska Talán Vrsovicéből, talán Smíchovból jöttek, de valahonnan csak jöttek. — Mi felvisszük a napot az égre ! — mondta Jóska. — Hordtam én már sokszor koffereket az állomásról. Múltkor egy úrnak olyan nagyot vittem, hogy az egész ucca csodál7