Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Cseh műfordítások - František Langer: A kutya és a gránát

59 Amint Haf kiszaglászta magát, visszatért a pályatestre. — «Megyünk a kutya után — mondta Sochor — Rai valamit érez» — és az egész szakasz elindult Raf után. Raf most vagy fél kilométert szaladt a nyomokat követve. A szakasz katona hallgatagon ment utána, mintha féltek volna attól, hogy megzavarják. Raf egyszerre csak megállt, mert a nyomok is megálltak, összecsavarodtak valahogy ezen a helyen ; egész gombolyagot alkottak, minden irányban keresztezték egymást. Néhányszor körülszaladta őket, mintha ki akarta volna fejteni a gombolyagot, néhányszor Sochor felé fordította a fejét, kérdezte, vájjon mit csinálhattak itt azok az emberek. Sochor jól látta kutyája nyugtalanságát, lehajolt a sínekre és vizsgálgatta őket, a katonák gondosan megnéztek minden csavart, minden szöget. Rendben volt minden. — »Nincs itt semmi, Raf» — mondotta Sochor. «Ez azt jelenti, gondolta magában Raf, hogy menjek tovább a nyomon. De a gazdám most ez egyszer nem adott okos parancsot. Mert itt, éppen itt koholt ki valamit a Veszedelem. Dehát engedelmeskednem kell. Gyerünk tovább a nyomon. Itt az erdőszélén a nyomok befelé fordulnak az erdőbe. Megyek utánuk. A Veszedelem az erdőben van.« A kutya berohant az erdőbe, Sochor követte. Az ösvény agyagában világosan látta a lábnyomokat. »A tajgába szöktek«, mondta társainak. »Az éppen olyan, mintha a föld nyelte volna őket el.» »Fő az, hogy a síneken nem tettek semmi rosszat« — mondták a katonák. Bizonyosan nem tudták, hogy ilyen jól őrizzük a pályát !» És megfordultak, hogy visszamenjenek az őrházhoz. Raf még ott állt az erdő szélén. Nem akart belenyugodni abba, hogy gazdája és társai visszafelé akarnak menni, holott a Veszedelem itt van az erdőben. Elgondolkodott ezen és hirtelen világosság gyúlt agyában : ha a gazdám nem akarja követni a Veszedelmet, akkor őt nem érdekli, hogy hová ment, hanem, hogy mit követett el itt. Futni kezdett, elhagyta a katonákat egy perc múlva már megint azon a helyen volt, ahol az előbb annyit szaglászott. Megint csak körbe-körbe futkározott nyugtalan