Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Cseh műfordítások - Jaroslav Durych: A vipera

Jaroslav Durych A oifteia~ A toki puszta nagyon messze van. Nemcsak Morvaország és Szlovenszkó választják el tőlem, mint valami óceán, de tizenhét évnek meztelen és szomorú hullája is ott fekszik a ma és azon nap között, mikor először tettem lábam arra a megszentelt földre. Pünkösdi szünet volt ; egy forró júniusi nap korareggelén indultunk el, ennivalót alig vittünk magunkkal. A nap nemsokára megkezdte a támadást ; a Nagytok felé vezető út hepe-hupás, és ámbár le. tértünk róla, nádasban és tőzegföldön folytatván a vándorlást, éreztük, hogy az erdő sötét és kárörvendően, ellenszenvesen fúj felénk. Mikor pedig délben az éhség elkezdett rágni, a fáradtság meg a térdünket fogta, a térdünket, mely ugyancsak gyakorlatlan volt, mint a gyomrunk, úgy látszott, hogy az erdei puszta nem tartogat már számunkra semmi titkot, hogy köröskörül az állam kisért, a birodalom és a rabszolgaság pokla, gyáraival, kéményeivel, fokhagymaés kénszagú füstjével, a gépek és műszerek cinikus ugatásával. A boróka nem akart ragyogni, sem illatozni, a fenyőfák nem akartak leselkedő haragjukból a vágyak magasságába emelkedni. Az ég kék volt ugyan és forró, de eksztázis és mélység nélkül. A víz zúgott ugyan, de nem a magány paradicsomi dalát dúdolta, hanem az ipari elhasználtság panaszát. A fű olyan volt, mint egy kisváros parkjának füve, mikor éppen öngyilkost találnak rajta. Már-már úgy látszott, hogy valahonnan egy iparvállalati tisztviselő temetési menete fog előbukkani, a gyászolók a koporsó mögött csendesen szidják majd a forróságot és a halottat. Vagy talán elkínzott, izzadt és sántikáló kirándulók fognak előbotorkálni, avagy talán középiskolai tanárokkal találkozunk, végül talán adótisztviselőket, pénzbeszedőket, vagy pedig valami csúnya dolgot fogunk látni. Az erdő irigyen rejtegette előttünk minden titkát s csak a turistatérképre vetett tekintetünk győzött meg arról, hogy a legnagyobb cseh erdősivatagok egyikének szívében vagyunk s hogy itt nem találkozunk senkivel a világon. A toki vadászlaknál vizet ittunk, mivel ott semmi más nem volt s tovább mentünk a hegygerincen át. A láthatár eltűnt a levegőben és a forróságban. Az út köves és homo-