Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Előszó - Szalatnai Rezső: A cseh és szlovák irodalom

17 sága és népi származású értelmisége a dolgozó osztályokkai együtt egy arisztokrácia nélküli, valóban nyugati értelemben vett nemzeti szerepű középosztályt alakít ki. Ez az anyagiakban kevéssel beérő, szerény és úriatlan középosztály annál nagyobb igényeket támaszt a politikában s a szellemi életben. Ez az osztály a történelmi jogot életjoggá avatja, a nyelvi létezést azonosítja a társadalmi exiszten* c iával, nem ismer gáncsot és gátlást ; olyan, mint a holland vagy a dán polgár. Kávészagú, kalácsos országot óhajt s szembeszáll a szociális kizsákmányolással, mint ahogy szembeszállt a Habsburgok hatalmi fölépítményével. A háborút senki vaskosabb, áthatóbb röhejjel s pokoli cinizmussal ki nem gúnyolta, mint a csehek Švejkje, Hašek híres regénysorozatának félkegyelmű katona-hőse, a prágai kutyapecér. S a háború utáni felkavart életformának is a cseh írók lettek hű és hivatott visszatükrözői. A munkásság, mely a kisparasztsággal együtt állandóan frissíti iskolázott elemeivel az államvezető középosztályt, most már maga is jelentkezik az irodalomban s kiszélesíti a demokratikus érvényesülés nevében a cseh író társadalmi területét. Nem, jön elődök nélkül. Vrchlický és nemzedékének társai már a munkásban üdvözlik a jövő emberét, Machar, a leghar* cosabb cseh költő, kemény naturalizmusú képeket fest a külvárosi nyomorról még verseiben is, Bezruč a sziléziai cseh bányászok életéről elsodró erejű dalokat ír, melyekben a nemzeti és szociális igazságtalanság egybeolvad, egyet-r len lázadó igébe. S a fiatal Wolker, Jiří Wolker, fejezi be ezt a költői sort, másokkal együtt, kik mind azonosítják magukat a dolgozókkal, de olyanformán, hogy költészetükbe csak a legtisztább mondanivalót és élményadó hangulatot hozzák át. Ha átnézzük és mérlegeljük a cseh irodalom mai szerepét, végső képünkbe sajátos párhuzam formája vegyül. Azt látjuk benne, hogy a cseh irodalom és a politikai létforma között nincs olyan szakadás, mint példáúl a magyarban, hol az irodalom mindig ellenzéke a politikának. Ez a cseh nemzeti egységben keresendő, mint mondtam már. Innen van, hogy a cseh irodalom, különösen a próza és * dráma, a cseh életfeltételekkel párhuzamosan ma bizonyos vitaiizmust árul el, melynek irodalmi módszere a lélektanilag mélyített realizmus és a stílusromántikáig, sőt szürrealizmusig emelt naturalizmus. A szlovák irodalom a legfiatalabb szláv szellemi Hajtás. Irodalomkritikai nézőpontból az egész folyamat ali§ ötven éves, irodalomtörténeti szempontból, mint Jaroslav 5. 2