Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Szlovák műfordítások - Ivan Horváth: Az utolsó bűneset

I v a n Horváth Azt mondjátok, hogy az esküdtbíróság fel fog menteni. Nevetséges. Az a büntetés a legsúlyosabb, amelyet az ember saját magára mér. Ezt a büntetést pedig el kell szenvednem. Igen, meggyilkoltam őt... Miért ? Senki sem tudja ... Azt hiszik, hogy tudják, de tévednek. Elmondom hát ezt is, ha már életem minden más apró-cseprő eseményét elmeséltem. iV Egy esős napon állított be hozzám. Olyan szürke, vígasztalan-borongós napon, amikor még az ügyvéd is irtózik a munkától. A szürkeség megfekszi a földet, a lelkeket, megbéklyózza a kezeket, eltompítja az agyat. Ilyen napon a gesztusok is félszegek, a tanácsok felületesek. Nehéz, kétségbeesett lépéseit már a folyósóról behallottam, aztán az ajtón zörgött, az előszobában ingadozóvá váltak léptei. Valami megmagyarázhatatlan érzés remegett át rajtam Azt is mondhatnám, hogy a sors habozó, nehéz lépteit hallottam, de nem mondanék igazat. Csak a kötelesség ellenszenves léptei voltak azok, a foglalkozás új bilincsei, amelyek azon a napon különösképpen súlyosnak tűntek. Aztán benyitott. Közönséges ember volt. Tekintetét körüljáratta a szobán, rajtam pedig, — mint régi ismerősén — keresztülnézett. Lábain különböző fajtájú cipők voltak. Nem is tudom, miért figyeltem ezt meg. — No de hiszen eljön — mondotta. Sejtelmem sem volt arról, hogy kinek kell eljönnie, azt sem tudtam, ki volt, aki belépett. — Segítenie kell rajtam ! Az ablakra tekintettem, melyen át a szürkeség a szo-