Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Szlovák műfordítások - Janko Alexy: Édesanyánk

Janko Alexy Attól a pillanattól kezdve, hogy anyánk lett, egyetlen csendben elmúló, békességben tovaszálló vasárnap, egyetlen hétköznap sem mosolygott rá. Amikor a testet-lelket agyon­csigázó hétköznapok után felragyogott a vasárnap hajnala — maga se tudta hogyan — még az is csak új gyötrelmeket hozott, de a pihenés ezerszeresen kiérdemelt pillanatát nem ajándékozta soha. Sohasem. Édesanyánknak csak a bölcső apró süvölvényeinek éb­resztő ordítozásaitól kisért reggelei voltak, melyeket befog­tak a gondok galopphajszájába. Csak a konyha tüzére ra­kott fazekak párolgásától agyonforrázott délelőttjei voltak, gondokkal teleszőtt délelőttök, hogy mi is lesz a gyermekei­vel, a kilenc gyerekkel, akiket etetni, ruházni, nevelni kelL De hogy vele mi történik, arra bizony már sem ideje, sem kedve nem maradt gondolni. Áldott jó lelke kilenc sebből könnyezett. Csak a gyermekeiért remegett, csak érettünk, hisz az ő élete már lehetőségek nélkül volt s reményei szárnyaszegettek. Elérkezett az ebéd ideje. Könnyfátyolon át csillogott a szeme, ha pillantása végigsimogatott bennünket a nyüzsgő gyermeksereget. Micsoda munkát jelentett számára ez ft hemzsegő csapat. Veszekedő, ficánkoló vad gyermekhad; mit is kezdjen ezzel, ő, a gyengéd, szelíd teremtés. Az egyik rosszabb volt, a másik csendesebb, az egyik vásott, a másik szelíd, de valamennyit egyformán szerette. Oltalmazott ben­nünket, csendes megadással hordta vállán a gyötrelem ke­resztjét. Csak értünk élt. Mindenét odaadta volna, csak hogy semmiben se szenvedjünk hiányt. De hát miből ? ! Miből ? ! Délutánonkint varrt, foltozott és az agyonfakult, elhor­dott ruhadarabokat újjávarázsolta vérszegény, sovány leá­nyai számára. Úgy szerette volna, hogy parányi öröme le­gyen belőlük. Ügy akarta volna berendezni életünket, hogy az másféle legyen, mint az övé. De édesanyánknak semmire

Next

/
Oldalképek
Tartalom