Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Cs. Szabó László: Kárpát kebelében

90 költő a Kárpátokra dermedt. „A tetőt csak néhány fenyő éri el", írja később a hegyről, „mintha valami katonák volnának, kik várost ostromolnak". Szép tavaszi nap sütött, az emberfölötti csöndben csak a putkóverés hallatszott Soha még ember Petőfinél nem volt gyanútlanabb. Branyiszkónak hívták a hegyet. Szepesben a fenyők, mint a szelíd vadak, az ország» útig merészkednek. Vad őseik valamikor elzárták a déli kijárókat, így az első telepesek északra próbáltak kijutni, a Poprád, meg a Dunajec völgyén. A magyarság a bécsi kapun kívül leghamarabb itt talált Európára, e folyók szabadítottak ki magunkból s a középkori Ady Lublónál éppen ugy betörhetett volna, mint Dévénynél. Sárosban laktak a lengyel urak komái, Szepesben a lengyel királyok adófizetői, tizenhat elzálogosított város módos népe. A kassai út Eperjesen, a Branyiszkón, Szepesváralján, Lőcsén és Csütcrtökhelyen át vitt Kézsmárkra, fölötte szétvált, egyik út a 'Magurán át megkereste Nowitargot, másik Podolinon keresztül Lublónak vágott, hol a kisszebeni úttal egyesülve Sandecnek tért A kassai, eperjesi, bártfai, kisszebeni, lőcsei, kézsmárki, podolini s lublói nép végül a krakkói árucsarnokban találkozott. A megye aránylag késő szerzemény, a városok Európához képest elkésett alapítások. Hatalmukat az Anjouknak köszönhették, igaz előbb megharcoltak értük királyuk oldalán, urak ellen a rozgonyi csatában. Ahogy a visegrádi udvar a lovagság elkésett visszfénye, e kulcsos városok fölött is a középkor alkonya aianylott. A késő középkor damaszt-szálakkal átszőtt, faliszőnyegek mesés útvesztőiben tévelygő, zománcos, pénzrontó, nagyvilági, fényűző, dekadens, dramatizáló, rikító és kegyetlen panorámája elevenedett meg a Tátra alján. „A világtörténelem városok története" — mondja Spengler s ez a hasonlat csak itt juthatott volna eszébe. A színjáték végére érkeztünk, a tüzes alkonyra. De az északi városok szinte lenyelték az elmulasztott századokat; csakhamar erősek és veszedelmesek. Egymásnak is. Lőcse több, mint kétszáz évig viszálykodott Kézsmárkkaí s a két város csak Célig elvérezve békült ki. Olyan erejük volt, hogy holta