Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)
Novella és essay - Reményi József: Mult és jelen
REMÉNYI JÓZSEF ÍRÓ, SZÜL. 1892-BEN POZSONYBAN. CLEVLANDI EGYETEMI TANÁR. ÉRTÉKES IRODALMI MUNKÁSSÁGOT FEJT KI. Reményi József Felix Bertaux francia irónak a német irodalomról írt vaskos kötetét olvastam, amikor a postás európai leveleket tett az asztalomra. Éppen Stefan George arisztokratikus individualizmusán tűnődöm, s Friedrich Gundolfnak George jelentőségével foglalkozó tanulmányának azon megjegyzésén, amely a német költő fontosságát szembeállítja az amerikai, lélekgéptől megrészegülő romantikus mámorával. Postám gazdag volt; magyarországi, erdélyi, jugoszláviai és csehszlovákiai. Ugyan melyik levelet bontottam fel elsőnek? Persze hogy a Pozsonyból érkezettet. Pedig tudtam, hogy ártatlan hírt közöl, sorokba futott érzelgős mozdulatot tartalmaz, udvariasság-természetű közlést, amely őszinte is. Charles Peguy irja valahol, hogy az ember negyvenéves korában visszatér őseihez. Az életben mindenféle kerülő utakat tesz, lelkesedik és lázong és ujjonç s a sors közhely. — Amerikáját Columbus kíváncsiságával Mait éo