Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Kassák Lajos: Menekülők

60 detten. Éjjel egy erdőben találkoztak össze. Elsőbb halálosan megrémültek egymástól, aztán kezet fogtak, összekuporodtak a sötét fák alatt, az egyiknek kenyere volt, a másiknak dohánya. — Ki vagy ? — kérdezte az egyik. Paraszt lennék, ha nem lett volna háború. Talán békességes paraszt lennék, de felébredt bennem a lélek és beálltam a „forradalomba." — Én gépkezelő voltam, — mondta a másik. — Elvittek a frontra, aztán fogságba jutottam, aztán hazajöttünk, hogy rendet csináljunk. — Nem igy gondoltuk el, az bizonyos. — Induljunk neki együtt, lehet, hogy átjutunk a határon. így ismerkedett össze a két ember a sötét fák alatt s egbiitt elindultak még azon az éjszakán, hogy valahogyan eljussanak a határig. Azóta bujdokolnak, mint a vadak a vadászok elől. Félnek a világosságtól és félnek az emberektől. Csak a kétségbeesés pillarataiban mernek feléjük közeledni. Rongyosak és éhesek, kinyújtják a kezüket és könyörögnek. Éjjel vágnak neki az útnak. Majdnem vakon, tájékozatlanul. De mégis úgy érzik, hogy egyre nő a távolság közöttük és az üldözőik kőzött. S ez a tudat kissé megnyugtatja őket. Keveset beszélnek és álmukban és menetelés közben néha hangosan sóhajtanak. Nem felejtettek el semmit, csak elfáradtak. Mint valami nagy fekete tó szunnyad bennük a lélek. Félnek szavakkal érinteni. Félnek, hogy megremeg a sötét tükör s akkor egy egész világ ébred fel benne. A mult szomorúsága és a jelen kétségbeesése. De így némán baktatni az üres éjszakában, ez sem jó. Érzik, egyedül csak az lenne jó, ha valahogyan megszabadulnának önmaguktól. De nem meghalni. Nem. Hiszen még olyan fiatalok ! Tele vannak reménnyel és energiával, csak éppen, hogy fáradtak kicsit. És így kettesben is nagyon egyedül vannak. Ez az egyedülvalóság szinte kegyetlenül lenyomja őket a földhöz. És mindig a mult, akár nyitva van a szemük, akár lehunyják, ködös, zavart képekben mindig előttük van, ami eddig történt velük az életben.