Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Habán Mihály

55 Mikor a nap elmerül, mikor az éj legszebb dalai ébredeznek, A föld tücsök-szája énekre nyílik, a föld tücsök-szája, Mikor a nap elmerül, mikor a vándor vizek harmata lehull. Halljátok a ciripelést ? Oh barátaim, minket hív ez az este, Az enyhülést hozó harmat méze, ez a boldogságot igérő meleg éj, Ez a tücsök-dal, ez a fénytől remegő fallikus ének. A láthatatlan istenek szólnak, készüljünk föl a táncra, A lüktető sötét mélység fölött, a föld alvó szíve fölött. Mikor a nap elmerül, mikor az éj csöndesen fölébred, Mikor az asszonyok szíve fölött az éj csöndesen fölébred : Minket hívnak, halljuk, minket hívnak a leghevesebb táncra, Mikor az asszonyok szíve fölött a föld tücsök-szája énekel, Minket hívnak a táncra, a teremtő mámoros nászi táncra. A Atafí dtffábi ÁeÚfé&eHs* Fekszem ; körülfog a föld És csobognak az ő emlői, amikkel fölnevelt ! Fekszem ; körülfog a föld És hangzanak az ő dalai, amikkel fölnevelt ! Fekszem és a nap nyári kertjében tart a föld, Az ő illatos teste, az ő táncoló teste, aki fölnevelt !